Az Erzsébet program pályázatainál tényleg van egy pár új berakva a nagycsaládosoknak. Olyan, mintha átpakolták volna a többi pályázatból ezeket a helyeket. Van közöttük olyan, ami mozgássérülteknek is alkalmas, ezért gondolom.
Sziasztok.
Vissza fogok mondani Balatonföldvár B-n egy 4 ágyas szobát augusztus 1-6-ig reggelivel. Nem tudom, milyen gyors a rendszer, ezért, ha valakit érdekel, emailben beszélhetünk. Amikor visszamondom, azonnal le kell foglalni a kártyaszámmal. Semmi gondom a szállással, csak 9 helyett 7-en megyünk és elég 2 szoba 3 helyett. Remélem érthető. Edit.
szenteczkiedit@gmail.com
Sziasztok,megtudná mondani valaki hogy lehet módosítani a foglalást,a pályázatellenőrbe a módosítás egyszerűen nem működik,csak azt írja hogy betöltés folyamatban.
Mi 04.04-én kaptuk meg az értesítést a nyertes pályázatról, és 04.24-én tudtam foglalni. Mindenképpen telefonálj, ez már túl sok várakozási idő szerintem!
Sziasztok!
Én csak április 8.-án kaptam meg az értesítést győztes pályázatunkról.
Még aznap elutaltam az önrészt. Két hét, két email és több telefonhívást követően végre könyvelték. Az erzsébet kártya azóta sem érkezett meg. Három hete beszéltem velük és azt mondták hogy ez a normális várakozási idő és ne izguljak, mert a héten már biztos megérkezik. Hát nem érkezett. Olvastam fórumokon hogy van aki már március közepén szállást foglalt. Mit tegyek? Kérlek adjatok tanácsot!
Dupika és Nusika!
Végre sikerült a foglalásom, ha ti és itt amiket olvastam nem lett volna nem sikerült volna vagy nem is tudom mi lett volna. Köszönöm segítségeteket, biztatásotokat.
Nekem is ugyan az a levél jött először mint Nusikának ekkor már reménykedni kezdtem, aztán jött a foglalás visszaigazoló. Huhhhh egy gonddal kevesebb mára! Kellemes nyaralást kívánok még 1x nektek és mindenkinek!)
Nagyon örülök neki hogy rendeződött neked! Remélem jól érzitek majd magatokat!)
Hátha már nekünk is alakul ma még várok, ha holnapig semmi hívok valakit, vagy a szállót vagy ismét őket.
Kedves Nusika örülök neki hogy végül is sikerült és érezzétek jól magatokat és legyen élményekkel gazdag a nyaralása mindenkinek!Mi is nagy izgalommal várjuk a nyaralást a gyerekek meg már számolják a napokat hogy mennyi van még vissza!
Kedves "dupika" és "mano" illetve kedves Mindenki!
Lássatok csodát:
Ezt találtam az ide beírásom után a mail-fiókomban:
"Köszönjük megkeresését.
Levelére hivatkozva tájékoztatjuk, hogy rendszerünk információi alapján ön és a férje egy foglalásban szerepelnek, így egy szobába is fognak kerülni. A szálloda az adott időszakban teljes kapacitással üzemel, a kevesebb ággyal rendelkező szobák már elfogytak, ezért foglalta önöket a rendszer automatikusan egy több ágyas szobába. Ez nem jelenti azt, hogy másokat is elszállásolnánk ebben a szobában, itt kizárólag csak önök fognak lakni az adott időszakban.
Tisztelettel:
Ügyfélszolgálat
Cím: 1054 Budapest, Báthory utca 12.
E-mail: erzsebetprogram@esztv.hu
Web: www.esztv.hu"
...és itt a foglalás visszaigazolása is:
"Foglalás visszaigazolás
Erzsébet Szállodák, Táborok és Vendégházak Nonprofit Közhasznú Kft.
Tisztelt ... Mihály!
Az Erzsébet-program szociális üdülési pályázatán az Ön jelentkezése kedvező elbírálásban részesült, foglalása sikeresen megtörtént.
A szállodai foglalási száma: 99.162442
Foglalás dátuma: 2013.05.22."
Jelzem, 22.-e MA van, (vajon ha nem bombázom őket levelek özönével minden létező mail címükön, mikor foglaltak volna nekünk?)
No, de minden jó, ha a vége jó !!!
Nagyon köszönöm a megértéseteket, és a sok segítséget!
Kívánom, hogy mindenki ugyanígy -végül- "révbe érjen" és nagyon kellemesen üdüljön.
Sziasztok nekem az van írva az e-mailban hogy a kacsolat@erzsébetprogram.hu a feladó!És én amikor meghozta a postás a kártyát mindjárt tudtam foglalni!Nem kellett várnom semmilyen visszaigazolásra!Az e-mail megjött a foglalás után!Tudom hogy nem engem kérdeztél!De remélem nem gond hogy válaszoltam rá!
Nem tudom másnak minden olyan könnyen megy már a kártya azonosítással is probléma volt, a postát "hibáztatták" hogy nem igazol vissza, utána megint telefonáltam és mondta az ügyfélszolgálatos csávó h megnézi a rendszerbe... aztán már délután sikerült elvileg lefoglalni, de azt is úgy hogy foglaltam lefelé és hibát írt ki, majd mikor újra beléptem kiírta le van foglalva..
E-mail meg sehol..
Szval én ezt már tényleg nem értem, a mai világba ilyen nehezen megy ez a dolog. Ha felhívtad a szállót meséld már el légy szíves mi volt. Úgy látom nekem is ezt kell tennem, telefonszámlámat meg majd fizethetem/fizethetjük.
Adrienn,
ugyan áruld már el, hogy kitől kaptad a mailt:
A szálláshelyről, vagy az Erzsébettől?
Egyébként látom, hogy itt a másik mail cím szerepel, ahová szintén írtam, de onnan még annyi választ sem kaptam, mint az ügyfélszolgálattól...
Erzsébet program = Üdülési csekk
Jetty
Válasz erre
2013.05.24. 19:03:13 (2701)
Előzmények: Esztike (2697)
dupika36
Válasz erre
2013.05.24. 18:48:51 (2700)
Előzmények: Esztike (2699)
Esztike
Válasz erre
2013.05.24. 18:24:38 (2699)
Előzmények: dupika36 (2698)
dupika36
Válasz erre
2013.05.24. 17:38:33 (2698)
Előzmények: Esztike (2697)
Esztike
Válasz erre
2013.05.24. 17:00:30 (2697)
Képzeljétek csoda történt ! Most próbáltam foglalni is vagy 5 BALATON melleti szálloda és vendégházat dobott fel NYÁRRA és teljes panzióval !
Akinek nem sikerült eddig - foglaljon most ! Sok sikert !
Előzmények: mano93 (2687)
Esztike
Válasz erre
2013.05.24. 16:59:09 (2696)
Képzeljétek csoda történt ! Most próbáltam foglalni is vagy 5 BALATON melleti szálloda és vendégházat dobott fel NYÁRRA és teljes panzióval !
Akinek nem sikerült eddig - foglaljon most ! Sok sikert !
Előzmények: Edit40 (2695)
Edit40
Válasz erre
2013.05.23. 22:41:30 (2695)
Vissza fogok mondani Balatonföldvár B-n egy 4 ágyas szobát augusztus 1-6-ig reggelivel. Nem tudom, milyen gyors a rendszer, ezért, ha valakit érdekel, emailben beszélhetünk. Amikor visszamondom, azonnal le kell foglalni a kártyaszámmal. Semmi gondom a szállással, csak 9 helyett 7-en megyünk és elég 2 szoba 3 helyett. Remélem érthető. Edit.
szenteczkiedit@gmail.com
dupika36
Válasz erre
2013.05.23. 15:22:03 (2694)
Előzmények: apa245 (2690)
dupika36
Válasz erre
2013.05.23. 15:21:15 (2693)
Előzmények: lucababa18 (2692)
lucababa18
Válasz erre
2013.05.23. 08:36:22 (2692)
Jetty
Válasz erre
2013.05.23. 07:22:49 (2691)
Előzmények: apa245 (2690)
apa245
Válasz erre
2013.05.23. 00:59:40 (2690)
Én csak április 8.-án kaptam meg az értesítést győztes pályázatunkról.
Még aznap elutaltam az önrészt. Két hét, két email és több telefonhívást követően végre könyvelték. Az erzsébet kártya azóta sem érkezett meg. Három hete beszéltem velük és azt mondták hogy ez a normális várakozási idő és ne izguljak, mert a héten már biztos megérkezik. Hát nem érkezett. Olvastam fórumokon hogy van aki már március közepén szállást foglalt. Mit tegyek? Kérlek adjatok tanácsot!
adrienn4
Válasz erre
2013.05.22. 20:28:48 (2689)
Nekünk is erről a email címről jött:
kapcsolat@erzsebetprogram.hu
Előzmények: nusika (2682)
mano93
Válasz erre
2013.05.22. 14:09:38 (2688)
Végre sikerült a foglalásom, ha ti és itt amiket olvastam nem lett volna nem sikerült volna vagy nem is tudom mi lett volna. Köszönöm segítségeteket, biztatásotokat.
Nekem is ugyan az a levél jött először mint Nusikának ekkor már reménykedni kezdtem, aztán jött a foglalás visszaigazoló. Huhhhh egy gonddal kevesebb mára! Kellemes nyaralást kívánok még 1x nektek és mindenkinek!
mano93
Válasz erre
2013.05.22. 13:04:27 (2687)
Hátha már nekünk is alakul ma még várok, ha holnapig semmi hívok valakit, vagy a szállót vagy ismét őket.
Előzmények: nusika (2685)
dupika36
Válasz erre
2013.05.22. 12:33:49 (2686)
Előzmények: nusika (2685)
nusika
Válasz erre
2013.05.22. 12:24:02 (2685)
Lássatok csodát:
Ezt találtam az ide beírásom után a mail-fiókomban:
"Köszönjük megkeresését.
Levelére hivatkozva tájékoztatjuk, hogy rendszerünk információi alapján ön és a férje egy foglalásban szerepelnek, így egy szobába is fognak kerülni. A szálloda az adott időszakban teljes kapacitással üzemel, a kevesebb ággyal rendelkező szobák már elfogytak, ezért foglalta önöket a rendszer automatikusan egy több ágyas szobába. Ez nem jelenti azt, hogy másokat is elszállásolnánk ebben a szobában, itt kizárólag csak önök fognak lakni az adott időszakban.
Tisztelettel:
Ügyfélszolgálat
Cím: 1054 Budapest, Báthory utca 12.
E-mail: erzsebetprogram@esztv.hu
Web: www.esztv.hu"
...és itt a foglalás visszaigazolása is:
"Foglalás visszaigazolás
Erzsébet Szállodák, Táborok és Vendégházak Nonprofit Közhasznú Kft.
Tisztelt ... Mihály!
Az Erzsébet-program szociális üdülési pályázatán az Ön jelentkezése kedvező elbírálásban részesült, foglalása sikeresen megtörtént.
A szállodai foglalási száma: 99.162442
Foglalás dátuma: 2013.05.22."
Jelzem, 22.-e MA van, (vajon ha nem bombázom őket levelek özönével minden létező mail címükön, mikor foglaltak volna nekünk?)
No, de minden jó, ha a vége jó !!!
Nagyon köszönöm a megértéseteket, és a sok segítséget!
Kívánom, hogy mindenki ugyanígy -végül- "révbe érjen" és nagyon kellemesen üdüljön.
dupika36
Válasz erre
2013.05.22. 11:40:25 (2684)
Előzmények: nusika (2682)
mano93
Válasz erre
2013.05.22. 11:16:38 (2683)
E-mail meg sehol..
Szval én ezt már tényleg nem értem, a mai világba ilyen nehezen megy ez a dolog. Ha felhívtad a szállót meséld már el légy szíves mi volt. Úgy látom nekem is ezt kell tennem, telefonszámlámat meg majd fizethetem/fizethetjük.
Előzmények: nusika (2681)
nusika
Válasz erre
2013.05.22. 10:55:41 (2682)
ugyan áruld már el, hogy kitől kaptad a mailt:
A szálláshelyről, vagy az Erzsébettől?
Egyébként látom, hogy itt a másik mail cím szerepel, ahová szintén írtam, de onnan még annyi választ sem kaptam, mint az ügyfélszolgálattól...
Előzmények: adrienn4 (2673)