Ezek a dolgok mindig az igény szerint épülnek ki. Ha sok lenne a cucc és nem vinné el senki, Juli se látná örömét benne. Mindent annak, akkor és ott, megfelelő mennyisében kell csinálni, amekkora igény van rá. Erőltetni nem lehet. Látod Methy a debreceniek szeretnék, Te meg nem látsz fantáziát benne. (Persze ettől még lehet, hogy a helybeliek más véleményen vannak. Julinak csak ötlete volt, hogy így is lehet segíteni.
Egyébként meg nekem az a véleményem, hogy sok-sok környékbeli (80-100) család már önmagában is csereképes család. Akkor meg nem kell Budapesten gyűjteni, szállítani, hanem helyben megoldható. Még az ad6kap6 sem kell hozzá. (Bár szeretném, ha lenne és segítenék is megszervezni - kis ad6kap6 helyi szervezetek)
Nekem mindez abszolút rendben van
Csiby Éváék már látták a helyszínt, és a töméntelen cuccot is legutóbbDD
A mögöttes munka pedig? a végén már nem is emlékszik az ember
OK..két dolog:
Benzinpénz....igen, az költség, nem is írtam az ellenkezőjét...de létezhet olyan ember is, akinek épp ez lenne a felajánlása. Nem tartom ad abszurdumnak.
Nálad történő válogatás: Bocsáss meg, de nem mérhető sem a mennyiség, sem a választék ahhoz, amit én hónapok óta átvettem felajánlóktól.
DE!!! És ezt tényleg utoljára írom: Nekem nem lenne ez fontos. 5let volt, segíteni akarás...de ennyi.
S hogy nem minden megyeszékhely ellenzi, arra épp Debrecen most a példa!
S szerintem,ha vki ilyesmit szeretne szervezni,akkor eleve először kellene biztosítani hozzá a megfelelő tárolóhelyet,hogy a szervezéskor már konkrét helyet mondhasson, hogy hova vihetik,hova kell menni érte, de ez lehet akár egy magán-garázs, nyaraló,hasonló.
Juli: nem egészen, olvasd át mégegyszer,megindokoltam abban az írásomban,ill.nem mindenkinek és nem feltétlenül.
Gondolj bele,nézd meg a térképen,az útvonaltervezőn,hogy melyik megyeszékhely milyen messze esik Bp-től és kalkuláld ki,az mennyibe kerülne,annyiért a legtöbb városban,sőt néhány faluban is lehet venni,akár új vagy újszerű ruhát,nem Kínai üzletekben,nem piacon és nem
egy-két darabot. Hiába lenne Nálad ingyen a ruha, a benzinpénz mindenképp plusz költség lenne,hacsak nem köti össze valaki más ügyintézéssel - bár mintha vasárnap lenne a terved,tehát ezzel aligha tudja, de esetleg rokon-ismerős látogatása. Vagy ha időzítenétek az ad6os találkozás időpontjával,úgy esetleg megérné, bár a szélső megyékben akkor sem valószínű.
Másrészt: én is gondoltam már rá,hogy akit érdekelne,kiválogathatná akár nálam is. Csakhogy aki a közelemben lakik,annak szintén feleslege van ilyesmiből vagy még nem kell Neki gyermekruha + nekem ehhez nincs megfelelő helyem - és tudom,hogy nemcsak nekem. Ráadásul én olyan helyen lakom,hogy nemegyszer előfordult,hogy a szomszédok a másik rokonát nem engedték be,mivel számukra idegen volt.
kedves methy...
Megéri.
Miért?
mert az utiköltség megfelelő jelentkező esetén teljesen visszatérül, egy-egy főre vetítve kb. egy turi póló ára, amiért cserébe akár 15 db bármit kaphat.
Amit vinne az illető több személynek, az pedig ingyen van.
De....én csak segíteni szertnék, enélkül is elkél minden
Mindent lehet, csak meg kell szervezni.
Be kell gyűjteni rengeteg ruhaneműt, haszn. tárgyalat, melyet a börze előtt hónapokkal ezer fórumon kérni kell.
Majd tárolóhely kell hozzá..és az eseményre megfelelő helység. ennyi.
Jár nem csekély cipeléssel, emeléssel...
Az ötlet,gondolat jó és szép,csak nem biztos,hogy megéri,mert sok esetben egy-egy megyeszékhelyről,környéké ről szinte több lenne a benzinköltség oda-vissza főleg,mint egy-egy új ruha megvétele akár - és ilyen helyeken ilyesmire sok lehetőség van új és használt is,s nemcsak Kínai üzletek. Pl. konkrétan több ilyen várost és nemcsak megyeszékhelyet tudnék felsorolni. A mi környékünk is tele van ilyen lehetőségekkel,még néhány falu is a közelben.
Bár meggondolandó,viszont ha valakinek nincs éppen ruhára pénze,de van autója, akkor benzinre sem fog telni Neki,márpedig azt biztosan tudom,hogy egy átlagos autó (gk-val rendelkező rokonok,ismerősök elmondásából) ha félig tankolva indul el mondjuk Zalából,Somogyból - ha a megyeszékhelyeket vesszük figyelembe - vagy akár Pécsről, talán még Győrből is,akkor bizony minimum. 1x tele kell tankolni az autót és alig marad visszaérkezésig még akkor is,ha ezt pl. féluton tették meg.
Úgyhogy szerintem alaposabban belegondolva ez még akkor sem éri meg legtöbbeknek,vagy legalábbis nagyon meggondolandó, hogyha többen mennek egy autóval és elosztják a költségeket - hacsak nem tudják összekötni egyéb amúgyis esedékes dolgukkal.
Nem lesz csomagolás, nagyméretű zacskókat szoktam venni, abban viszik el, v. hoz ki-ki magának...
A pakolásra vissztérünkde tán majd nem fog kelleni, mert van pár önkéntesem, akik évek óta szabadidejükben odajönnek a Börze előtt két nappal, és akkor borítjuk ki a zsákokatszatyrokat, s válogatjuk fajtánként..s kerül asztalokra.
Megyeszékhelyek, környékbeli települések...Cska egy ötlet!
gáljuli
Válasz erre
2012.02.09. 20:33:32 (14)
És aki segíteni szeretne, s nem "önös érdekből" teszi=nem ellenség
Előzmények: nyul (13)
nyul
Válasz erre
2012.02.09. 12:44:31 (13)
Egyébként meg nekem az a véleményem, hogy sok-sok környékbeli (80-100) család már önmagában is csereképes család. Akkor meg nem kell Budapesten gyűjteni, szállítani, hanem helyben megoldható. Még az ad6kap6 sem kell hozzá. (Bár szeretném, ha lenne és segítenék is megszervezni - kis ad6kap6 helyi szervezetek)
gáljuli
Válasz erre
2012.02.08. 16:55:38 (12)
Csiby Éváék már látták a helyszínt, és a töméntelen cuccot is legutóbb
A mögöttes munka pedig? a végén már nem is emlékszik az ember
Előzmények: methy (10)
gáljuli
Válasz erre
2012.02.08. 16:35:38 (11)
Benzinpénz....igen, az költség, nem is írtam az ellenkezőjét...de létezhet olyan ember is, akinek épp ez lenne a felajánlása. Nem tartom ad abszurdumnak.
Nálad történő válogatás: Bocsáss meg, de nem mérhető sem a mennyiség, sem a választék ahhoz, amit én hónapok óta átvettem felajánlóktól.
DE!!! És ezt tényleg utoljára írom: Nekem nem lenne ez fontos. 5let volt, segíteni akarás...de ennyi.
S hogy nem minden megyeszékhely ellenzi, arra épp Debrecen most a példa!
Előzmények: methy (9)
methy
Válasz erre
2012.02.08. 16:05:04 (10)
methy
Válasz erre
2012.02.08. 16:02:36 (9)
Gondolj bele,nézd meg a térképen,az útvonaltervezőn,hogy melyik megyeszékhely milyen messze esik Bp-től és kalkuláld ki,az mennyibe kerülne,annyiért a legtöbb városban,sőt néhány faluban is lehet venni,akár új vagy újszerű ruhát,nem Kínai üzletekben,nem piacon és nem
egy-két darabot. Hiába lenne Nálad ingyen a ruha, a benzinpénz mindenképp plusz költség lenne,hacsak nem köti össze valaki más ügyintézéssel - bár mintha vasárnap lenne a terved,tehát ezzel aligha tudja, de esetleg rokon-ismerős látogatása. Vagy ha időzítenétek az ad6os találkozás időpontjával,úgy esetleg megérné, bár a szélső megyékben akkor sem valószínű.
Másrészt: én is gondoltam már rá,hogy akit érdekelne,kiválogathatná akár nálam is. Csakhogy aki a közelemben lakik,annak szintén feleslege van ilyesmiből vagy még nem kell Neki gyermekruha + nekem ehhez nincs megfelelő helyem - és tudom,hogy nemcsak nekem. Ráadásul én olyan helyen lakom,hogy nemegyszer előfordult,hogy a szomszédok a másik rokonát nem engedték be,mivel számukra idegen volt.
Előzmények: gáljuli (7)
gáljuli
Válasz erre
2012.02.08. 06:59:23 (8)
Előzmények: gáljuli (7)
gáljuli
Válasz erre
2012.02.08. 06:58:21 (7)
Megéri.
Miért?
mert az utiköltség megfelelő jelentkező esetén teljesen visszatérül, egy-egy főre vetítve kb. egy turi póló ára, amiért cserébe akár 15 db bármit kaphat.
Amit vinne az illető több személynek, az pedig ingyen van.
De....én csak segíteni szertnék, enélkül is elkél minden
Előzmények: methy (4)
gáljuli
Válasz erre
2012.02.08. 06:56:18 (6)
Be kell gyűjteni rengeteg ruhaneműt, haszn. tárgyalat, melyet a börze előtt hónapokkal ezer fórumon kérni kell.
Majd tárolóhely kell hozzá..és az eseményre megfelelő helység. ennyi.
Jár nem csekély cipeléssel, emeléssel...
Előzmények: kisdraga79 (5)
kisdraga79
Válasz erre
2012.02.07. 20:18:31 (5)
methy
Válasz erre
2012.02.07. 18:53:59 (4)
Bár meggondolandó,viszont ha valakinek nincs éppen ruhára pénze,de van autója, akkor benzinre sem fog telni Neki,márpedig azt biztosan tudom,hogy egy átlagos autó (gk-val rendelkező rokonok,ismerősök elmondásából) ha félig tankolva indul el mondjuk Zalából,Somogyból - ha a megyeszékhelyeket vesszük figyelembe - vagy akár Pécsről, talán még Győrből is,akkor bizony minimum. 1x tele kell tankolni az autót és alig marad visszaérkezésig még akkor is,ha ezt pl. féluton tették meg.
Úgyhogy szerintem alaposabban belegondolva ez még akkor sem éri meg legtöbbeknek,vagy legalábbis nagyon meggondolandó, hogyha többen mennek egy autóval és elosztják a költségeket - hacsak nem tudják összekötni egyéb amúgyis esedékes dolgukkal.
gáljuli
Válasz erre
2012.02.07. 10:09:15 (3)
A pakolásra vissztérünk
Kösz!!
Előzmények: Georgina319 (2)
Georgina319
Válasz erre
2012.02.07. 10:06:35 (2)
Előzmények: gáljuli (1)
gáljuli
Válasz erre
2012.02.06. 20:50:22 (1)
A távolság talán nem is nagyon akadály?
Ami eszembe jutott ezzel kapcsolatosan, érdeketekben:
Ha egy-egy megyeszékhelyen van valakinek szgépkocsija....
Ha kedve lenne összegyűjteni, felírni az igényeteket, akik tőle alig távolabb laktok...
Ha felutazna Pestre /vasárnapi napon lesz/...segítek a listák alapján összerakni kinek-mi kell...
Szóljatok hozzá...
Esetleg a benzinktsg-en osztoztok..?