2010.08.10. 15:21:35 (23)
Nagyon sokmindenből lehet késziteni kenyérre kenhető finomságot/ pástétomot, ami kiválthatja a "bolti" vajat, a keményitett margarint és az egyenizű felvágottat is.
Bab, borsó, lencse, gesztenye, brokkoli, padlizsán vagy éppen dobozos halkonzerv. De még sok minden másból is.
Az alapja a pástétomnak az, hogy a hozzávalónak megfelelően meg kell sütni, pl. a padlizsánt a héjját bekarcolva fóliában, vagy a babot kevés izesitett lében megfőzni. A halkonzervet meg ki kell kanalazni a dobozából.
Az igy elkészült alapanyagot beleteszem egy magas edénybe, amiben pépesiteni fogom. Teszek bele sót, fűszereket, ( kakukkfüvet, borsikafüvet, szerecsendiót,gyömbért, római köményt vagy kardamont, fehérborsot stb. ami az alaphoz és izlésünkhöz legjobban megfelel) hagymát fokhagymát, kevés oliva olajat ha szükséges a főzőlevéből egy gondolatnyit és a botmixerrel összezúzom krémes állapotúra. Jól zárható kis edénybe, esetleg pici lezárható üvegbe teszem, majd mehet a hűtőbe. Pár óra alatt összeérik. A halat rövidebb, a zöldéségeset kicsit hosszabb ideig lehet hűtőben tartani. Változatos, tápláló és egészséges. Nincs benne emulgeáló szer és a rokonai, amiről azt sem tudjuk mi micsoda. Ha mindezt teljes kiőrlésű kenyérre tesszük, már sokat tettünk egészségünkért. A gyerekeknek lehet a paradicsomból szájat a félretett babszemből szemet csinálni pillanatok alatt és mehet a pocakba. Jó étvágyat hozzájuk!
  2010.08.10. 14:57:27 (22)
Sajnos manapság nagyon sok a fehér lisztből és általában a gyorsan lebomló szénhidrátból való étel. És valószinű, hogy ennek következményi közé tartozik, hogy egyre több a gyerekek és a fiatal, vagy épp középkorúak között is a 2-es tipusú cukorbetegség, ami régen az öregek " privilégiuma" volt. Holott van alternativája bőven, a gyorsan lebomló szénhidrátoknak. Ahogy irtad a gersli, ( hántolt árpagyöngy) a hajdina, meg a köles. Ezeket köretként is nagyon változatosan, a köritendő étellel harmonizáló módon el lehet késziteni. Pl. a hajdinát: a felnegyedelt hagymát csikokra vágom picike vizben kezdem meg a fonnyasztását, majd amikor már majdnem üveges, beleteszem az olivaolajat. Beledobom, megforgatom benne a sokszorosan megmosott hajdinát, majd az előre kikészitett 2,5 szeres vizzel gyorsan felöntöm, sózom ( tengeri sóval) fűszerezem ( lehet majoranna, vagy kakukkfű, borsikafű stb. ) és fedő alatt puhára főzöm. Kicsit markánsabban kell fűszerezni, mint a riszt, de sokkal finomabb. A gersli is elkészithető hasonlóan és jó a lecsó mellé éppen úgy mint rizses húsba a rizs helyett. Nálunk a cukorbeteg apjuk mellé a család többi tagja is ezt eszi már és nagyon megszerették. Mindenkinek ajánlom kipróbálásra, aki keresi az új izeket és az egészséges ételeket. ( a hajdina 1 kg ca. 450 Ft)
  2010.08.10. 13:44:22 (21)
Hozzávalók: 60dkg darált mák, 30dkg darált dió, 20dkg mazsola, 7,5dl natúr almalé, 6ek méz, 6 tojás
Elkészítés: a mákot 4 tojással és 4ek mézzel és 6dl gyümölcslével elkeverjük egy tálban. Egy másikban ugyanígy a diót keverjük össze 2 tojással, 2ek mézzel és 1,5dl almalével. Egy nagyobb tepsibe terítjük a mákos keverék felét, rákenjük a diósat, majd megszórjuk a mazsolával. Végül ráterítjük a mákos keverék másik felét. 200 fokon sütjük kb. fél órát.

Ha már kicsit meghűlt, szépen lehet szeletelni.
Naggyonn rendben van annak,aki szereti ezen alapanyagokat...
Liszt nincs benne,de azért hízlal .Ámde ezt ki nem sz...le.
  2010.08.10. 13:19:23 (20)
És még ott van a hajdina is,nagyon finom és szép is.Ezen kívl hajdinalisztből készítem a blinit,amit mindenki nagyon szeret,aki csak találkozott vele.
  2010.08.09. 14:18:37 (19)
Én őszintén szólva már unom a megszokott krumpli-rizs köretet, úgyhogy be fogom iktatni a kölest, és a gerslit is az étkezésünkbe!
  2010.08.09. 06:56:46 (18)
Én másként csinálom, de keleti recept alapján, és mindig tökéletes..ez kipróbált, nem receptkönyvi

Kb. két személyre való, ez természetesen duplázható

Egy két decis bögre kuszkuszt, a tarhonya pirításhoz hasonlóan, de lényegesen rövidebb ideig olivaolajon átforgatok, nem kell barnulni hagyni, csak kicsit pörgősség tenni...majd felönteni annyi vízzel, v. húslevessel, hogy keverhetővé váljon (kb. 1 -1.5 dl) ez után már, miután beitta a folyadékot, egyet-kettőt keversz rajta és lezárva, lefedve hagyod néhány percig..
Fűszerezése sokrétű..függ attól, mi lesz a sorsa.
Én köretként (pl.lecsóhoz, v. bármilyen szaftos ételhez ha készítem) só,bors, kevés zúzott fokhagymát teszek bele...Maradékként sem szárad ki!
Önálló fogáskéntpl. mehet a koriander, ami egy petrezselyemhez hasonló, de intenzívebb zöldlevél-friss változatában!
  2010.08.09. 02:29:59 (17)
Ez aztán nem macerás, de nagyon finom... Különösen nyári meleg napokon... Sajnos most éppen nem aktuális. A nagy előnye még az, hogy a vitaminok és egyéb anyagok benne maradnak, mert nem kell főzni.

Tarator - Bolgár uborkaleves

hozzávalók:
1 nagy kígyóuborka
5 dl hideg zöldségalaplé
5 dl hideg joghurt (a folyékonyabb fajtából)
2 gerezd fokhagyma
3 ek darált dió
ízlés szerint kapor
2-3 szál karikára vágott újhagyma
só, frissen őrölt bors, olívaolaj

elkészítés:
Az uborkát kockázzuk fel és tegyük egy turmixgépbe. Tegyük bele a fokhagymát, a joghurtot, az alaplevet, a diót és a kaprot, majd turmixoljuk össze teljesen. Ha kész, öntsük hűtött tálkákba, a tetejét szórjuk meg a karikázott újhagymával és locsoljuk meg egy evőkanál olívaolajjal. Barnakenyérből készült pirítóssal tálaljuk.
  2010.08.09. 02:23:13 (16)
A datolya miatt eléggé édes, de az arabok már csak ilyenek!

Arab édesség

Hozzávalók:
30 dkg kuszkusz (couscous)
10 dkg vaj
1/2 dl olaj
30-40 dkg datolyamassza (vagy turmixban pépesített datolya)

Elkészítés:
A kuszkuszt az olaj és a vaj keverékén megpirítjuk, hogy szép barna színt kapjon. Ezután a datolyához öntjük, jól összekeverjük. Vizes kézzel pici gombócokat formálunk. Szépen mutat, ha folpack-kal bélelt kis formákba tömjük, és a fólia segítségével vesszük ki az immár guszta kis falatokat. Ropogós, vendégváró édesség.
  2010.08.09. 02:20:01 (15)
Tejbekuszkusz

Hozzávalók.
1 bögre kuszkusz,
2 bögre tej,
1 teáskanál méz,
2 evőkanál kókuszpehely (vaníliás cukorral is helyettesítheted),
aszalt gyümölcs aprítva (füge, sárgabarack stb.).

Elkészítés:
Amíg a tej felforr, a kuszkuszt, a kókuszpelyhet és az apróra vágott aszalt gyümölcsöt rakd egy tálba. Ha felforrt a tej, keverd bele a mézet, és öntsd rá a kuszkuszra. Lefedve legalább fél órára hagyd pihenni, hogy a kuszkusz magába szívja a tejet, és megpuhuljon. Savanykás lekvárral a tetején tálald.
  2010.08.09. 02:17:53 (14)
Kuszkusz

A kuszkusz alapanyaga lehet sós és édes ételeknek, köretnek vagy egytálételnek, desszertnek. Az eredetileg berber specialitást ma már nem kell kézzel gyúrnunk és sodornunk: szerencsére készen megvehető.

Ahol nem a boltba járnak az alapanyagért, ott nehéz munkával, házilag készítik belisztezett kemény búzadarából gyúrással, sodrással, megvizezve, megsózva, pici olajjal összedolgozva, gőzöléssel és morzsolással. A golyócskákat szitán szűrik át, osztályozzák méret szerint, szárítják a napon, aztán ízesítik, vidékenként változó módon: Marokkóban sáfrányt kevernek hozzá, Algériában paradicsomot a kolbászos ebédhez, Tunéziában csípős, chilis szószt (harissa). Izrael népe is alapételként ismeri. Földrészünkön elsősorban Franciaországban kedvelt és elterjedt étel.

A kuszkuszból készülhet saláta is, hagyományosan ezt nevezzük Taboulé-nak (tabulé). Az arab országokban nagyon elterjedt, frissítő, fűszeres étel, elkészítése pedig igen egyszerű.
A kuszkuszt szárazon összekeverjük sóval, meglocsoljuk egy kevés olajjal, majd lobogó, forró vizet öntünk rá, lefedjük, és pár percig állni hagyjuk. Tetszőleges zöldségeket (paradicsom, uborka, paprika, répa), valamint sok petrezselymet és koriandert aprítunk, és mindezt hozzákeverjük a megpuhult kuszkuszhoz. Olajjal, ecettel fűszerezzük, néhán óra alatt összeérleljük.
  2010.08.09. 02:16:28 (13)
Gyerekek imádják, és nagyon egészséges!

Mézes kölespuding erdeigyümölcs-öntettel

Hozzávalók:
1 l tej
20 dkg köles
4 evőkanál méz
1 evőkanál étkezési keményítő
Az öntethez:
20 dkg vegyes erdei gyümölcs
2 evőkanál méz
1 mokkáskanál reszelt narancshéj

Elkészítés:
A tejet a mézzel felforraljuk.
A forró tejhez adjuk a kölest és lassú tűzön, folyamatosan kevergetve 15-20 percig főzzük. Ráhintjük az étkezési keményítőt, elkeverjük, és még 1 percig forraljuk. Levesszük a tűzről, hideg vízzel kiöblített pudingformákba töltjük, és 2-3 órára behűtjük. Az öntethez a gyümölcsöket megtisztítjuk, megmossuk, a mézzel és a reszelt narancshéjjal összeturmixoljuk. Tálalás előtt kistányérra borítjuk a pudingot, és a gyümölcsöntettel kínáljuk.

  2010.08.08. 20:20:24 (12)
Hogy a kuszkusz milyen finoooom, és a barna bulgur...

És pillanatok alatt kész!
  2010.08.08. 11:41:48 (11)
Én a töltött paprikába,töltött káposztába is rizs helyett gerslit teszek. Ez nem is igazán újdonság,mert a nagymamám Borsodban mindig így készítette.Szerintem sokkal ízletesebb,mint a rizs.Sőt a gerslinek van íze,a rizsnek szerintem nincs is.
  2010.08.08. 11:27:21 (10)
Ott a gersli,a bulgur,a kuszkusz is.
  2010.08.07. 16:13:15 (9)
Ha a gyümölcscentrifugát használom, a levet megisszuk, a fennmaradó zöldség püréből adalékokkal fasirtot sütök...csak fűszer kérdése az íz...laktató, egészséges, gyors és finom!!
  2010.08.07. 14:58:09 (8)
Kölest már ettem, nem rossz az íze. Egy alkalommal készítettem is, úgy mint a rizst, csak hagyma is került bele. Érdekes ízvilág, érdemes lenne köretként is adni, nem csak rizst, és krumplit mindig.
  2010.08.07. 14:55:45 (7)
Imádok új recepteket kipróbálni, így nagyon örülök ezeknek is.
  2010.08.07. 14:30:31 (6)
Földimogyorókrém - "Nutella házilag"

Hozzávalók:
2 csésze pörkölt, tisztított földimogyoró
(esetleg 2/3 csésze főtt rizsliszt (zabliszt vagy krumpli) lazítóanyagnak)
ízesítés: a sósat sózott földimogyoróval készítsük,
az édeset ízlés szerint mézzel, pici sóval, esetleg karobbal (szentjánoskenyérpor)
Elkészítés:
A mogyorót diódarálóval vagy elektromos magőrlővel ledaráljuk. Vízzel a kívánt sűrűségűre keverjük, ízesítjük. Lazítóanyagként hozzákeverhetjük a főtt rizslisztet (krumplit, zablisztet).

  2010.08.07. 14:16:07 (5)
Köleskőrözött

Hozzávalók:
20 dkg köles
vörös vagy lilahagyma,
köménymag, pirospaprika
2-3 evőkanál olivaolaj
Só, köménymag, joghurt /lehetőleg saját készítésű/

Háromszoros mennyiségű vízben megfőzzük a kölest, majd az olajjal, az apróra vágott hagymával és snidlinggel, illetve a fűszerekkel és a joghurttal összemixeljük.
Szenzációs, érdemes kipróbálni!

Később írok a köles élettani hatásairól.
  2010.08.07. 14:11:42 (4)
Sárgarépás golyók

Ötlet arra,hogy hogyan egyen a gyerek nyers zöldséget
Hozzávalók:
40 dkg sárgarépa lereszelve
8-10 dkg nádcukor, de lehet porcukor is
egy citrom leve és héja
háztartási keksz ledarálva
kókuszreszelék

A hozzávalókat a kókuszreszeléken kívül összedolgozzuk,a kekszből annyit,amennyit felvesz.Golyókat formázunk,kókuszreszelékbe hempergetjük.

Ennyi