2015.03.26. 22:28:01 (126)
Semmi gond.
Említettem, tanultam. Ha valami poros, nem ajánlom fel, inkább kidobom, vagy odaadom olyannak, akinek így is megfelel. Hogy utána mit kezd vele, nem érdekel. Egyébként, meg rendesek voltak a romák, nem csak elvitték, hanem pl. lecipelték a padlásról, azt is, amit nem adtam oda, de kértem, hogy segítsenek. Elkértem a telefonszámukat, mert lesz még egy lomtalanítás.
Amit cserére kínálok, én is letakarítom, amit csak úgy odaadok, azzal kevésbé törődök, de mindig tájékoztatom a másikat az állapotról.
Az én "elvem" viszont az, hogy kétszer nem ajándékozok ugyanannak a személynek, csak, ha nincs más jelentkező. Ha ingyen kínálom, és valamit mégis ad érte, az már nem ajándék, hanem csere akkor is, ha nem fogadom el. Vagyis rá nem vonatkozik ez az "elv".
  2015.03.26. 21:38:25 (125)
A szelektív megérdemelt ennyit-hidd el, nem a lustaság volt az ok.
Korrekt volt, h. tudattad az állapotát-talán ennek tulajdonítod, h. nem jelentkeztek érte?
A lomtalanító kisebbség "pucovára" kiadja olyan szerencsétleneknek, akik a munkájukért kapott pénzből talán egy étkezést megoldhatnak..Ezért viszik el szemrebbenés nélkül
Barkácsszerszámot, konyhai felszereléseket az oldalon is kerestek többen is a közelmúltban
Bocs...kikívánkozott.
És újra elnézést: soha-semmit nem adok ki piszkosan a kezemből- s meggyőződésem, h. legtöbbünk sem teszi.
szép estét.
  2015.03.26. 21:19:41 (124)
A szelektív megérdemelt annyit, hogy zuhanyrózsával leverettem a port. Más ennyire is lusta volt. Írtam, ha érte jön, nálam lemoshatja.
De mindegy, a tapasztalat leszűrve, ami poros és nekem nem kell, megy a szemétbe, akkor is ha más fel tudná használni. A lomtalanító romák fél autóra való kályhacsövet, evőeszközt, fazekat, lábast, barkácsszerszámot, kertiszerszámot kézikocsit, stb. vittek el. őket az se zavarta, ha poros volt. Csak a barkácsszerszámot sajnáltam egy kicsit, de nekem már van, és helyhiány miatt nem kell plusz. Van egy szintén fölösleges kb. 100 literes használható szőlőprés is, de egy ismerősöm rábeszélt, hogy ültessek bele virágot. Igaza van, jól fog mutatni benne.

Köszi a választ.
  2015.03.26. 18:57:11 (123)
Nem gondolom, h. a tisztítás miatt nem kelt el....Valahogy így alakult.
Általában mindent (cseréért is és ajándékba is) tisztán adunk át
Bocs, nem bántás-csak tapasztalat és vélemény.
  2015.03.26. 18:51:55 (122)
Magaslabda... Bocs!

Ha a szelektív megérdemelt egy lemosást, azaz a jövendő (ismeretlen) tulajdonos, akkor egy felhasználó kedvéért is meg lehetett volna tenni
  2015.03.26. 15:27:01 (121)
Néha eltűnődöm.
Kínáltam befőttes üveget tetővel, ingyen, csak lemosni kellett volna róluk a port, mert padláson volt. Senkinek nem kellett. Háromszor lett tele velük a fürdőkád, mert nem akartam koszosan kidobni a szelektív hulladékok közé.
Azóta több hirdetést láttam cserére, azokra meg volt jelentkező.
Hát ennyire nem szeretnek mosogatni az emberek?
  2014.12.24. 04:10:43 (120)
Megértelek, de most ne bosszankodj. Hagyd meg annak, aki nem kaphatott a sütidből a saját hibájából.
Ha le lehet fagyasztani, akkor tedd meg, jó lesz máskor. Én pl. a kókuszgolyóból mindig többet csinálok, és a masszát, amit nem használok fel, lefagyasztom. Aztán pár hét múlva, amikor süti kellene, akkor előveszem és akkor már csak meg kell formázni.
A kész sütik egy része is jól fagyasztható.
Nem értem egyébként, mert sokan kértek segítséget itt az oldalon karácsonyra, akár el is vihették volna.

Akik elvitték a finomságaidat, örültek és ez a lényeg

Békés, boldog és szeretetteljes karácsonyt kívánok Neked és kedves családodnak, Éva
  2014.12.23. 14:29:13 (119)
Nem értem ... hirdettem ingyen karácsonyi sütit, azzal, hogy csak limitált mennyiség van, így csak olyan jelentkezzen, aki tényleg érte jön. Majd a 4 jelentkezőből kettő lemondta -
Egyikük még tegnap, de mivel ma még volt találkozóm, így rajta nem akadtam ki annyira, szétosztottam a részét a maiak között.
A másik tegnap felhívott, hogy nem tud a reggeli találkozóra jönni, érte jöhetnének-e hozzám ma délután. Belementem.
Mivel közben el kellett mennem, írtam sms-t, hogy csörgessenek meg, mielőtt jönnek. A válasz az volt, hogy annyi helyre kell menni, lehet, hogy nem is jönnek. Majd jelez...
Na ezen kiakadtam.
Leszámítva, hogy ha a bizonytalanok nem ígérik be, más talán jelentkezhetett volna még, az utolsó adag itt marad, mert már a többiekéhez hozzárakni sem tudom -hiszen ők a megbeszéltek szerint, időben eljöttek érte.

Nem értem egyesek hozzáállását. Miért jelentkeznek valamire, ha nem biztos, hogy kell nekik? Miért veszik el másoktól a lehetőséget és nekem a kedvemet az egésztől?
Többekkel jártam már úgy, hogy jelentkeztek valamire, majd a helyszín megbeszélés során egyszerűen nem válaszolnak többé. Pedig tesznek fel hirdetéseket, vagyis látogatják az oldalt. Eddig csak dühöngtem egyet és megszakítottam a kapcsolatot, de ez ma kiverte a biztosítékot.

Elnézést a kisregényért, de tényleg nem értem....
  2014.12.12. 23:41:17 (118)
Nem írok személyeket. Egyikük biztosan megkapta, másikuk még el sem olvasta. Nézd Évi, én azt gondolom, ha valaki jelentkezik valamire, aminek örülne, szeretné megkapni, ingyen, akkor várja az üzenetet, és ha várja, hát ha ő nem is tudja, de csak megkér valakit, hogy nézze meg neki... a mai világban ez már nem lehetetlen.
  2014.12.12. 23:28:01 (117)
Tudható, hogy kik ők? Esetleg az ,hogy mennyi idő telt el a jelentkezés óta?
Hátha tud róluk valaki valamit.
Amúgy miért ne jöhetne egyszerre közbe bármi több valakinek, mégha ugyanarra a hirdetésre jelentkeztek is? Vagy lehet,egyszerűen csak nem értek rá netezni, levelezni (lehet éppen az ünnepek közeledte miatt) - vagy: nem biztos, hogy saját gépet használnak és így ritkábban férnek géphez,stb.
Millió oka lehet -á beleérte akár azt is, hogy egyszerűen megfeledkeztek róla.
Vagy: ha kapnak értesítést a levelezésről, nem biztos,hogy valóban megkapták - nemrég többen is panaszkodtak, hogy nem mindig vagy csak későn kapják meg e-mailben az itteni levelekről az értesítéseket. (Ezt viszont én inkább a levelezőprogramok,levélfiókok hibájának vélem - freemailnél, néha gmailnél is előfordul többek között).
  2014.12.12. 17:55:47 (116)
Nem értem... Miért jelentkezik valaki egy ajándékra, majd nem nézi a levelezését, hogy megkapja-e? Miért sürgősebb az ajándkékozónak, hogy mielőbb örömöt szerezhessen,mint annak, aki kéri?
Tudom, hogy bármi közbe jöhet, de egyszerre két felhasználónak is?
  2014.05.06. 14:27:34 (115)
Erős a kis szépség,örülök hogy jobban van!
  2014.05.06. 13:59:48 (114)
Vigyázzatok magatokra és örülök hogy itthon vagytok .
  2014.05.05. 20:28:26 (113)
Erős kiscsaj szerencsére.És ő is nagyon szeretett volna hazajönni így bármit kértek tőle nem sírt,csak csinálta amit kellett,nagyon büszke vagyok ráÉs nektek is köszönöm!!!
  2014.05.05. 20:05:29 (112)
Remek!!!!!!!!!!!!!!!! Gyors és tökéletes felépülést,
együtt vidámkodást kívánok..s ne felejtsd: szólj...ha...
  2014.05.05. 20:03:18 (111)
Ejha ) Ez ám a jó hír
Jó egészséget kívánok a kicsinek és az egész családnak!
  2014.05.05. 19:45:50 (110)
Tegnap este elvették az inhalátort 2 gyógyszerrel kevesebbtt kapott hugi Azt mondták ha nem fullad köhög éjjel és ma jó lesz a laborja vérvétel stb hazajöhet...ÉS HAZAENGEDTÉK igaz gyógyszere van még és nagyon vigyázni kell rá,de itthon van
  2014.05.04. 11:38:37 (109)
Wow...és Yeah!!!! Csak így tovább,nagyon örülök a hírnek!!
  2014.05.04. 09:24:05 (108)
Ügyesek vagytok és erőssek mert a ti erőtők is kell a gyogyuláshoz még egy kicsi aztán vége meglátod minden rendben lesz vigyázzatok magatokra én minden este imával küldöm az erőt hozzá. Aniko
  2014.05.04. 08:12:31 (107)
Jobban vagyunk2 gyógyszerrel kevesebbet kapott ma reggel már hugi és holnap labor röntgen azt mondta az orvos és talán már mond valamit mikor jöhet haza vagy ki hugi az intenzívről Köszönök nektek mindent hogy gondoltatok ránk ne nevessetek ki de ez is olyan megnyugtató nekem
GG